Joó Emese főmuzeológus, a Magyar Cirkuszművészeti Múzeum, Könyvtár és Archívum vezetője az intézmény fennállásának harmadik évfordulóján, a Magyar Tudomány Ünnepéhez kapcsolódva bejelentette: a folyamatosan gyarapodó múzeumi gyűjteményben immár 40 ezer műtárgyat, 4 ezer könyvet, 10 ezer folyóiratot, 250 cirkuszi zenekari kottát, sokszáz hazai és nemzetközi cirkuszi műsorfüzetet, artista növendékek vizsgamunkáit és 62 iratfolyóméter intézményi dokumentumot őriznek.
Az ingyenes kutatószolgálaton keresztül ezek a cirkusztörténeti forrásanyagok a nagyközönség számára is elérhetőek, a nemzetközi cirkuszi szakkönyvtár nyilvános, folyamatosan látogatható. A műtárgy-raktárat korszerű képtároló rendszerrel fejlesztették tovább az intézmény szakemberei: mindössze 10 négyzetméter alapterületen összesen 400 négyzetméter mobil falfelületen helyeznek el szakszerűen és kezelik biztonságosan a műalkotásokat, a közel 1000 db kortárs és történeti festményt, grafikát, nyomtatványt – közölte a Magyar Cirkuszművészeti Múzeum, Könyvtár és Archívum vezetője.
A Magyar Cirkuszművészeti Múzeum, Könyvtár és Archívum közgyűjtemény, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Tudományos tára. A rákosligeti kutatóműhelyben muzeológus, könyvtáros, levéltáros és adattáros szakemberek dolgoznak együtt, artistaművészekkel és cirkuszi szakemberekkel közösen gyarapítják a magyar cirkusztörténet gyűjteményeit és tudásbázisát. Az intézmény küldetése az örökségvédelem, a magyar cirkuszi emlékek szakszerű kutatása, gyűjtése, raktározása, feldolgozása és bemutatása. A közönségnek látványos kiállításokon, tartalmas kiadványokban, oktatási és szabadidős programokon mutatják be a magyar cirkuszművészet értékeit.
A Magyar Cirkuszművészeti Múzeum, Könyvtár és Archívum új villámkiállítása: „Circus Museum Flash N. 005. Evelyn és André – bambusz és légcsavar!” nagy sikerrel mutatkozott be a közönség előtt. Stift Gábor és Zsófia jóvoltából a cirkuszmúzeum gyűjteményébe került Evelyn és André, azaz Takács Endre és Éva légtornász házaspár egyedülálló apparátja, az úgynevezett „bambusz”. A különleges hengeperzsen 1963. május 1-én a Városliget felett helikopteren függve mutatták be számukat, majd páratlan produkciójukkal a világ számos cirkuszában felléptek. Az interjúrészletekből, archív felvételekből, fényképekből és eredeti dokumentumokból összeállított múzeumi dokumentumfilm a Youtube-on magyar és angol felirattal is megtekinthető:

A „ReDance Ukraine” táncos mintaprojektet a Magyar Cirkuszművészeti Múzeum, Könyvtár és Archívum valósította meg tizennyolc ukrajnai menekült részvételével. A főszereplő kijevi és harkivi táncosok, artistanövendékek és oktatók a háború kitörése óta a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ oltalmában állnak. A megvalósítás során a résztvevők megismerkedtek saját ukrán néptánc hagyományaikkal, szellemi kulturális örökségük nemzeti és interkulturális kapcsolódásaival, és formabontó kortárstánc kísérleteiket és szabad táncnyelvi önkifejezésüket egy ünnepélyes cirkuszi táncest keretében mutatták be.
A nemzetközi mintaprojekt eredményét és megszületésének folyamatát mutatja be a ReDance Ukraine című kisfilm:

0 Megjegyzések