"150 PERC MAGYARORSZÁG" - MAGYARÁZAT MINDENRE KRITIKA!

150 perc Magyarország. Akár így is összefoglalható a Reisz Gábor rendezésében külföldön már komolyan értékelt (a Velencei Filmfesztiválon elnyerte a "Legjobb film" díját) új mozifilm, a Magyarázat mindenre. Bár a játékidő egy része egyhangú és lassan bontakozik ki a sztori, mégis részleteiben kiemelkedik és ránk dől a valóság. Hogy miről is van szó? Arra itt van a Magyarázat mindenre.

 

Kapunk egy tipikus általános tini-nyitányt, amiben mindenki boldog, itt a ballagás, a diákok szeretett tanáraikat üdvözlik szerenáddal, közben zajlik az utcai móka. A fiatalok egy nagy boldog csapatként ünneplik az oktatást, vagy annak végét. Aztán jön egy gyötrelmes művészi közelkép tenger, egy nyomasztó külön nyitány a főszereplőről, Ábelről, ami ébredésből, reggeli pisilésből és unatkozásból áll. Majd jön egy izgalmasnak tűnő hívás! Hú, ebből még lehet valami! De gyorsan kiderül, hogy csak anyuci érdeklődik és jelzi, hogy a hűtőben van kaja. Ezután ahogy az a "művész filmekben" szinte kötelező elem, érkezik is (már a film legelején) a szexi látkép: főszereplőnk vetkőzni kezd, a boxer marad s magát nézegeti a tükörben. A jelenetnek mondanivalója nincs. Miután jól megnézte félmeztelen testét, beáll a zuhany alá, boxeralsóban. Mindezek után unalmas pillanatképek sora, csendben. Hétköznapi családi vacsora, megspékelve történelem feleléssel, egy kamera szemszögéből. Ábel magánélete tárulkozni látszik. Osztálytársnője, Janka megtestesülésében. Főszereplőnk valószínűleg mérhetetlenül szerelmes Jankába, de rém ügyetlenül kezeli a helyzet romantikáját. Janka ráadásul abba a tanárukba zúgott bele, akire Ábel pikkel. Akár izgalmas is lehetne a szituáció, de nem megy bele senki, megáll minden egy ponton.

Ábel családja a film kakukktojása. Az egész olyan, mintha egy átlag polgári család Big Brotherjét néznénk, amit 5 perc után el akarunk kapcsolni, mert annyira színtelen. A legnagyobb dráma a rossz hűtő miatt alakul(na) ki, ami folyik, de hamar túljutnak ezen is. Hétköznapi zizik, főzés, evés, wc-zés, depis semmi pillanatok és a mellékszereplők is boldogtalanok. Ha szóba is kerül lelki drámájuk, le vannak tojva. Nincsenek valódi konfrintációk, mindenki puding. Mikor végre elindul az első konfliktus is (egy "bazd meg" -el), azért is rögtön bocsánatot kérnek. A Magyarázat mindenre azért néha kilép a szürkeségből, ami megzavarja a film hangulatát. A tanáriban kialakult stressz és válsághelyzet kezelése vígjátékká alakította a filmet. A vizsga rész pedig az Éretlenek című kultfilm végét juttatja eszünkbe. De ez nem vicces. Kínos. Nem puskázik, csak mélad, csendben és sem a tanárok, sem a néző nem érti, mi van?! Ugyanis a főszereplő a leguncsibb mellékszereplő. Mindenki más több és kifejtetettebb jelenetet kap. Érthetetlen, hogy akkor miért van csak ő a filmplakáton? "Nem akarok semmilyennek sem látszani." - mondta Ábel a film egy jelenetében. Hát, ez sikerült is! Semmilyen. Érdekes arc, különleges anyajegy sorral, ami szinte már anime szépséget kölcsönöz neki, de Ábel karaktere nem különleges. Nem írták meg elég jól. Remélem, hogy Adonyi-Walsh Gáspár izgalmasabb filmszerepet is kap a jövőben, mert tényleg megjegyezhető figura.

Politika, kokárda, kamu cukorszórat, annyi felesleges szálon fut ez a film, hogy nem könnyű követni. De csak eljutunk aztán a lényegéhez, még ha túlon túl sok volt is a felvezető. Jön a Me too, melegnek nézés, erőszakos Hunkodás... Az egyik mellékszereplőnek az a baja, hogy el akar menni Magyarországról, mert itt kötelezően utálni kell a migránsokat, LMBTQ embereket (itt a "buzikat" szót használták), a tanárokat, vagy a NER-t és Orbánt. Mindenki idegeskedik, közben a film kezd magára találni: hirtelen a néző is rájön, hogy a nagy szomorú magyar valóságot látja, annak is a leghétköznapibb kiragadott képkockáit és itt átértékelődik a sztori és az előítélet a fejünkben. De mi van a főszereplőnk fejében? Az továbbra is rejtély. A Magyarázat mindenre idegesítően begyöpesedett. De ez most jó. Ebben a film nagyon jó. Bemutatja, hogy egy apróságból egy álhatatos, dühvel teli, mély-érzékeny réteg mekkora balhét tud generálni egy vélt, vagy valós, amúgy ésszel könnyen kommunikálható esetből. Persze ez intelligencia és együttműködés kérdése, amiben egy réteg képtelen teljesíteni. De kérem, beindult a mozi! Erős sztori bontakozik ki egy perc alatt, ami abból fúvódik fel, hogy Ábel véletlenül a zakóján hagyta a kokárdát, tanára pedig megkérdezi, miért. Ebből indul aztán a vihar a biliben. Persze a kérdés ártalmatlan, de a mindenben is ellenségképet látóknak ez egy gumicsont! Rá is harapnak és jó hangosan csipogtatják.

A film nagy része mégis felesleges, rengeteg értelmetlen töltelék van benne, ami semmit sem tesz a fő szálhoz. Sokat kell várni, mire értelmet nyer a történet eleje. Dünnyögve csak el jutunk a lényeghez, de az ide vezető út eseménytelen. Egészen addig, míg meg nem érkezik egy lelkes, hazafias öntudattal gondolkodó riporter nő, aki minden követ megmozgatva, oknyomozni kezd. Na, itt a történet, amire várt a néző! Már ha erre várt. Mert az elején egy ügyetlen love sztori vázolódik ki. Egy édes-mérges hármas a két diák és jóképű tanáruk között, ami ördögi kört fut. De ez csak mellékszál lesz és más útra kanyarodunk. A Magyarázat mindenre tükröt tart elénk, amiben a média romboló ereje, a nemzeti érzések megsértése (akár szélsőséges nézetekkel keverve is, mindent bele lehet látni...) és a liberális, békés emberek ellenségképpé alakításának művészete látható. Ez egy olyan tükör, amibe nem kellemes belenézni. Mégis, rémisztő erővel tükrözi a magyar társadalom egy részét. Ez a film erőssége. Egy hazugságra épülő karaktergyilkosság története, ami ostoba politika nézetekre építkezik. A vége nagyjából annyi, hogy jön a realitás: a fiatalság általánosan tojik a felnőttek világára és irány a buli, a túlsó part. És talán nekik van igazuk. Bolhából vérengző mamutot gyárthatunk, ha nem vagyunk elég körültekintőek, informáltak és megértőek, nyitottak mások felé.

150 percben szembesülni a valósággal nem könnyen emészthető dolog. De ebben zseniális ez a film és így ad magyarázatot mindenre.