2023-ban, rövid kényszerszünet után újra nagyszabású gálaműsorban választják meg Magyarország Szépét. A show számos újítással tér vissza a Duna képernyőjére. A győztes versenyző a Miss World Hungary cím birtokosa lesz egy éven át, képviseli az országot a nemzetközi Miss World világdöntőn, és idén először jószolgálati munkájának kiemelt feladataként a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat arca lesz. A nemzeti döntőt Somossy Barbara és Csitári Gergely vezetik.
Rogán Cecília és Sarka Kata, a Magyarország Szépe versenyigazgatói |
Új műsorelemként jelenik meg a királynő tour, ahol az elmúlt hét év döntősei térnek vissza, felidézve a korábbi évek versenyeit. Idén először két közösségi média arca is van a produkciónak, két korábbi királynő személyében. A 2017-es győztes, jelenleg joghallgató Koroknyai Virág, valamint a 2019-es Miss World Hungary győztese, Nagypál Krisztina. Ők rendszeresen bejelentkeznek a közösségi média felületeken és beszámolnak a felkészülésről, a kulisszák mögött történő eseményekről. A fináléban a zsűri szavazatainak összesítése után a legtöbb pontot szerző versenyző elnyeri a Miss World Hungary címet és a lehetőséget, hogy részt vegyen a nemzetközi döntőn. Emellett természetesen idén is lesz közönségszavazás, ahogy azt már megszokhatták nézők, alapdíjas telefonszámon tudnak voksolni az általuk legszebbnek ítélt versenyzőre. Egy számról maximum ötven szavazatot lehet küldeni és fontos, hogy határon túlról is lehet szavazni. A győztes, aki a legtöbb nézői szavazatot kapja, a Közönségdíjas címet nyeri el. A világverseny szlogenje „Beauty with purpose” – azaz a szépség, céllal. Éppen ezért a Magyarország Szépe - Miss World Hungary egyik legfontosabb missziója továbbra is az, hogy felhívja a figyelmet a társadalmi felelősségvállalás fontosságára: a leendő nyertesnek fel kell karolnia egy jótékony ügyet, amit itthon és a világversenyen egyaránt képvisel.
Somossy Barbara és Csitári Gergely, a Magyarország Szépe műsorvezetői |
Most először hivatalos alapítványi partnere is van a versenynek. A győztes a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat társadalmi nagykövete lesz egy éven keresztül, részt vesz a kommunikációban és szerepet vállal a társadalmi felelősségvállalási aktivitásokban. A következő hetek kemény munkával telnek, a közös felkészülés már elkezdődött: a versenyzők részt vettek fotózásokon, kisfilm forgatáson és hamarosan két hétre a felkészítő táborba vonulnak, hogy zavartalan körülmények között készülhessenek a versenyre. A táborba húszan költöznek, de csak tizenhatan állhatnak a kifutóra az élő adásban, négyen ugyanis kiesnek a tábori alversenyeken. A felkészülésükről egy háttérműsor is készül, amit a döntő előtti napon, azaz június 10-én 19:40-től láthatnak a Duna nézői A királynők útja címmel.
A kiválasztott 20 versenyzőt a https://mediaklikk.hu/magyarorszagszepe oldalon tekinthetik meg.
0 Megjegyzések