HÁROMKÖTETES ÖNÉLETRAJZI KÖNYVET ÍRT SZINETÁR MIKLÓS!

Szinetár Miklós a legenda, a magyar kultúra megkerülhetetlen vezéralakja. Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész. Színházi-, opera-, tévé- és filmrendező, forgatókönyvíró. A Magyar Állami Operaház korábbi főigazgatója, a Magyar Televízió egykori elnökhelyettese. Jelenleg is a Halhatatlanok Társulatának kuratóriumi elnöke.



Szinetár Miklós monumentális életművét most egy háromkötetes önéletrajzi könyvben írja meg, „Szinetár önéletrajz-szerűségek és egyebek” címmel. A májusban megjelenő első kötet majdnem egy évszázadnyi színház- és világtörténelmen ível át. A rendező mesél gyerekkoráról, a II. világháború alatt átélt évekről, valamint karrierje kezdetéről egészen az ’50-es évek végéig tartó korszakról, a maga lenyűgözően szórakoztató stílusában.

Geszti Péter alá is íratta a saját példányát a sajtótájékoztatón


A kötet alcíme, túléltem és volt, ami sikerült – „Az már egy mutatvány volt, hogy túléltem a háborút. Sok családtagomat és barátomat veszítettem el. 12 évesen a Francia úti pincében nem igazán értettem mi történik. Tudtam, hogy veszélyben van az életünk, nagyon féltem, de azt, hogy miért történik ez velünk, nem értettem. Az alcím második fele, hogy volt, ami sikerült, pedig a színházi életemre utal. 19 évesen a Magyar Állami Operaház rendezője lehettem. A karrieremről, a családom történetéről és a korszak viszontagságairól és szépségeiről szól ez a nagyon szubjektív önéletrajzi könyv”- mondta Szinetár Miklós a könyvbemutatón.

A család: Szinetár Dóra, Szinetár Miklós és Hámori Ildikó


 

Részletek a kötetből:

 

"Volt egy színdarab, abban egy öreg kínait játszott Páger Antal. A darab sok képből állt, és minden kép végén kijött az öreg. Feltette a nézőknek a kérdést:
- Tanulság? - és rögtön felelt: - Nincs!!!
Ez gyakran így igaz. De ha bevallja az ember, ha nem, az írások jó részét mégiscsak a tanulságért írják. Tehát hogy is volt? A csúcson és a padlón. Fent és lent."




"Megállítottam a próbát és bekértem az ügyelőt a színpadra.
- Mi volt ez? Miért lőttél már a második felvonásban?
Mire az ügyelő sápadtan közölte:
- Nem én lőttem, az utcán lőttek!
1956. október 23-án így ért véget a Mágnás Miska főpróbája.
A színház előtt az utcán még beszélgettem Latabár Árpáddal, aki egy melegszívű, nagyon okos ember volt. Nyugtatgatott, hogy ne izgassam magam, rossz főpróba, jó premier. Ott álltam a Jászai-díjammal, a rendezői címemmel, és alig volt pár fillér a zsebemben. Kölcsönkértem Latabár Árpádtól, aki adott száz forintot. Ez a száz forint megmentette az életünket, ugyanis másnap korán reggel még lehetett vásárolni élelmiszert, aminek már igencsak híján voltunk. Nem sokkal azután a Villányi utat lezárták, harcok folytak a szomszédban. Ott volt a légvédelmi parancsnokság, nem tudtunk kimozdulni két napig. Ha Latabár nem ad pénzt, akkor lehet, hogy éhen halunk. A kis üzlet reggel még nyitva volt, de a lövöldözésre bezárt. A feleségem az utolsó pillanatban vásárolt."

Szinetár Dóra felolvasott a könyvből



Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések