"SZÁMOMRA NEM A HELYEZÉS A LÉNYEG, HANEM AZ, HOGY MINNÉL TÖBBET TANULJAK ÉS FEJLŐDJEK." - MISS INFLUENCER INTERJÚ BLÁGA TÜNDÉVEL!

Magyarországon is meghirdették a világ első influenszer szépségversenyét és tehetségkutatóját, a Miss Influencer-t, amivel újra szeretnék definiálni az influenszer szó jelentését. A mesés fődíj pedig 5 millió forint lesz. A számos egyéb kiváltsággal járó influenszer díjra a több nemzetközi szépségversenyről is koronával a fején távozó Blága Tünde is benevezett. Szépségkirálynőként komoly sikereket aratott, amivel vitte jó hírét hazánk örökbecsű mottójának, miszerint "a magyar lányok a legszebbek!". Tűzzük mellé, hogy Tünde a nemzetközi versenyek mellett, még az Erdély Arca kitüntetést is magáénak tudhatja. Manapság a hazai kulturális élet egyik fénypontjaként tündököl, rendszeresen feltűnik vörösszőnyeges eseményeken, és megjelentette első könyvét is, a Hideg Koronát, mellyel ismét újabb babérokat arat le. A Miss Influencer Hungary beharangozó eseményén készítettünk interjút a nem mindennapi szépségkirálynővel.



Budapest Eye: Kinek volt az ötlete, hogy jelentkezz a Miss Influencer Hungary versenyre?

Blága Tünde: A barátaim hívták fel a figyelmem, de akkor még csak meg sem fordult a jelentkezés a fejemben. Éppen egy fotózásra készültem, ezért bementem ruha próbára Katie's Garderobe-ba, és ott Kati támogatása és meggyőzése által elindultam a versenyen.

Budapest Eye: Honnan szereztél tudomást az eseményről?

Blága Tünde: Instagramon láttam a Miss Influencer Hungary hirdetést.
 
Budapest Eye: Benne leszel a Top 5-ben? Mik a megérzéseid a Top 100 lányt látva?

Blága Tünde: Számomra nem a helyezés a lényeg, hanem az, hogy minél többet tanuljak és fejlődjek. Úgy gondolom, hogy egy influencernek értéket kell képviselnie, tanítani és motiválni a társadalmunkat egy jobb irányba. Boldogan vágok bele a versenybe.

Budapest Eye: Miért fontos számodra a Miss Influencer Hungary?

Blága Tünde: A közösségi média a 21. században meghatározó szerepet tölt be, melynek van pozitív és negatív oldala. Napjainkban bárki válhat influencerré, de kevesen válhatnak olyan influencerré, akik ténylegesen értéket képviselnek és hangot adnak ezeknek. Ez a verseny kiváló kezdeményezés arra, hogy az influencer fogalmát Magyarországon is magasabb szintre emeljük. Mindezek mellett a verseny lényege a jótékonykodás, ez még egy plusz dolog számomra!



Budapest Eye: A vörösszőnyeges eseményeken te is meghívott sztárvendégnek számítasz. Gyakran találkozol hírességekkel. Összebarátkozol velük?

Blága Tünde: A barát az egy teljesen más fogalom, hiszen barát az akit közel engedünk magunkhoz, és megosztjuk vele az életünk történéseit. Ismerkedni, beszélgetni természetesen szoktam, nem zárkózom el a kapcsolatteremtéstől.

Budapest Eye: Megjelent az első könyved, a Hideg Korona. Lépéselőny, vagy aduász a többi influencerrel szemben, hogy a szépségversenyek világából a kultúra felé indultál el?

Blága Tünde: A könyvem az én vagyok, az én életem és történetem. Nem tartom lépéselőnynek vagy aduásznak másokkal szemben. A könyvemet azért írtam meg, mert motiválni szeretném a fiatalokat, és arra buzdítani, hogy bízzanak magukban, és tűzzenek ki célokat, mert akkor képesek bármit elérni. Dolgozzanak keményen az álmaikért, és ne adják fel az első nehézségnél, megpróbáltatásnál.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések