Megjelent a Játékszín márciusi kínálata – a tavaszi szezont új produkcióval indítják. A Csodálatos vagy, Júlia! című Maugham-adaptációt február 25-én mutatják be, a címszerepet Eszenyi Enikő játssza, a rendező Szikora János, a jelmezeket Zoób Kati tervezi.
Maugham regénye 1937-ben látott napvilágot, azóta számtalan színházi- és filmfeldolgozás készült belőle. A Játékszín változatát Németh Ákos alkalmazta színpadra, szerzői szándékai szerint ez a verzió áll legközelebb Maugham eredeti művéhez.
Szikora János hangsúlyozta, tisztában van a Játékszín közegével és nyelvezetével. A Csodálatos vagy, Júlia! története szörnyű, voltaképpen arról szól, hogy megöregszünk. „Erről pedig elegánsan és szellemesen megnyilvánulni a szórakoztatás nemes lehetőségét kínálja” – mondta, majd hozzátette, ez nem afféle könnyed darab, amelyet már a ruhatárban elfelejtünk, hanem olyan, amelynek pillanatai és élethelyzetei még jó ideig foglalkoztatják az embert.
Julia Lambert férjét, Michael Gosselyn, színházigazgatót Hirtling István, Tom Fennell könyvelőt Lelkes Botond alakítja, a további szerepekben Pásztor Erzsi, Szőlőskei Timea, Baronits Gábor és Mosolygó Sára lép színpadra. A produkció dramaturgja Lőkös Ildikó, a díszlettervező Kovács Yvette Alida, a jelmezeket pedig Szikora János visszatérő szakmai partnere, Zoób Kati tervezi. A történet az 1930-as években játszódik, és a 2023-as színrevitelben is ezt a kort idézik.
A február 25-i bemutatóról Bank Tamás, a Játékszín igazgatója úgy nyilatkozott, hogy a tízéves Játékszín repertoárjának egyik ékköve lesz.
0 Megjegyzések