AZ ÁREMELKEDÉSEK MIATT KORÁBBAN ELINDÍTOTTA ORSZÁGOS ADVENTI PÉNZADOMÁNYGYŰJTÉSÉT AZ ÖKUMENIKUS SEGÉLYSZERVEZET!

NOVEMBER 7-ÉTŐL INDUL AZ ÖSSZEFOGÁS A 1353-as ADOMÁNYVONALON

Fotó: Fekete Zsófia / MÖS/


Az Ökumenikus Segélyszervezet intézményei nélkülöző és krízishelyzetbe került családok ezreit segítik az év 365 napján, ételt, otthont, esélyt adva a rászorulóknak. A többszörösére megnövekedett energiaárak, az égbe szökő élelmiszerárak most ennek az egész éves segítségnyújtásnak a folytatását is veszélyeztetik, éppen akkor, mikor sok családnak nagyobb szüksége van rá, mint valaha. A rendkívüli kihívások miatt az Ökumenikus Segélyszervezett úgy döntött, hogy a 27. Országos Adventi Pénzadománygyűjtését az eddigi hagyományoktól eltérően jóval korábban, már november 7-én elindítja, hogy az összefogás erejével továbbra is ott lehessen azok mellett, akiket a gazdasági válság most még kilátástalanabb helyzetbe sodor. A rendkívüli döntés okait és az adománygyűjtés részleteit Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója és Gáncs Kristóf kommunikációs igazgató ismertette a szervezet Országos Segélyközpontjában tartott sajtótájékoztatón.

Lehel László elnök-igazgató kifejtette: „Az elmúlt években lehetőségeinkhez mérten mindent megtettünk intézményeink fenntarthatóságáért. Minden beruházás, illetve új fejlesztés során kiemelt szempont volt az energiahatékonyság, a napelemek, illetve energiatakarékos rendszerek telepítése. Októbertől minden intézményünkben rendkívüli takarékossági intézkedéseket vezettünk be: kevesebb helységben, a lehető legtakarékosabban igyekszünk fenntartani a segítségnyújtást, de a következő hónapokra szóló pénzügyi számok így is drámaiak. A folytatáshoz kérjük most a támogatást, hogy a több száz családnak menedéket nyújtó átmeneti otthonaink, és más az év 365 napján segítséget nyújtó szociális és fejlesztő központjaink továbbra is ott lehessenek a legszegényebbek mellett.”

Lehel László - fotó: Fekete Zsófia


Az élelmiszerár emelkedések hatásait az elnök-igazgató konkrét példákkal is érzékeltette: az Ökumenikus Segélyszervezet debreceni hajléktalanokat segítő központja havonta több mint 2.640 adag reggelit ad a legrászorultabbaknak, ennek összköltsége 294.500-ról 621.800 forintra nőtt. A szendrői biztos kezdet gyermekházban egy tízórai költsége 300 forint helyett már 500 forint, míg a szolnoki családok átmeneti otthonában egy-egy hétre elegendő alapvető élelmiszereket tartalmazó kríziscsomag ára 15 ezerről 27 ezer forintra emelkedett. Az elnök-igazgató olyan központról is beszámolt, melynek éves fűtési költsége előreláthatólag 3 millió forintról 22 millió forintra növekedik. Tekintettel arra, hogy a Segélyszervezet ma már több mint 50 intézményt működtet, a fentiekben adott példák sokszorosan jelentkeznek a szervezet költségvetésében. Lehel László hangsúlyozta: a megnövekedett élelmiszer- és rezsiárak ellenére sem szeretnék elengedni esélyteremtő programokban résztvevő gyermekek kezét, hiszen a szervezet legfontosabb célkitűzése továbbra is a hosszú távú esélyteremtés.
Az elnök-igazgató beszélt a segélykérések számának megnövekedése miatti kihívásokról. Kifejtette, hogy jelentős a Segélyszervezethez krízistámogatásért fordulók száma is, a jelenlegi számok alapján úgy becsülik, hogy 2022-ben mintegy 80 ezer rászoruló kér segítséget az Ökumenikus Segélyszervezettől. Az ünnepi segélyakciókra térve a vezető kifejtette: idén karácsonykor is szeretnék szebbé tenni a legszegényebbek ünnepét. Számítanak arra, hogy szeretetvendégségeiken és segélyakcióikban több rászoruló vesz majd részt, mint a korábbi években.
Lehel László rendkívüli nyilatkozatát így zárta: „Hisszük, hogy az összefogás ereje átsegít a legnehezebb időszakokon is! Ott tudunk majd lenni azok mellett, akiket ez a nehéz gazdasági helyzet most még inkább kilátástalanságba sodor. Hisszük, hogy a szegénység miatt hátrányokat szenvedő, felzárkózási programjainkban résztvevő több mint 3000 gyermek kezét most sem szabad elengednünk!”

Gáncs Kristóf - fotó: Fekete Zsófia


Gáncs Kristóf kommunikációs igazgató elmondta, hogy az Ételt.Otthont.Esélyt. mottóval idén rendkívüli időpontban meghirdetett december 31-ig tartó Országos Adventi Pénzadománygyűjtés során adományozóikat közvetlenül is megszólítják, és egymást követik majd a támogatói kört bővítését célzó figyelemfelhívó akciók is. A kommunikációs igazgató kiemelte, hogy mai naptól a 1353-as adományvonalon hívásonként, illetve sms-enként 250 forinttal bármikor és bárhonnan lehet csatlakozni az összefogáshoz. Aki nagyobb összeget szeretne felajánlani és rendelkezik bankkártyával, az a www.segelyszervezet.hu oldalon egyszerűen és biztonságosan adakozhat. Természetesen továbbra is lehet segíteni átutalással és csekken a 11705008-20464565 bankszámlaszámon is. November 14-től már elindul a Tesco áruházakban az adománygyűjtés, jövő hétfőtől tehát már megtalálhatók lesznek a 250 forintos adománykuponok a kasszáknál, később pedig az online bevásárlás során is lehet csatlakozni a felhíváshoz. Mindemellett személyes adományozásra is lesz lehetőség: a Segélyszervezet emblematikus szeretet.éhség. Adománypontjával idén is jelen lesz a budapesti ’Adventi Ünnep a Bazilikánál’ rendezvényen. Országszerte pedig a nagyobb postákon kihelyezett gyűjtődobozokban várják a pénzfelajánlásokat.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések