A Déryné Program jelentkezést hirdetett az olyan előadó-művészeti intézmények és művészeti társulások részére, amelyek szívesen vállalkoznak arra, hogy előadásaikat a székhelyükön kívül, Magyarország kisebb településein eljátsszák.
Összesen 116 szervezettől 381 produkció került regisztrálásra, melyből végül a szakmai elbírálás után 41 előadás került az Országjárás alprogram előadásai közé. A cél egy műfaji sokszínűséggel bíró lista összeállítása volt, ahonnan a programba regisztrált befogadó intézmények választhatnak. A kiválasztott produkciók között található táncjáték, családi előadás, színmű, bábelőadás, tragikomédia, történelmi játék, vígjáték, dráma, hősköltemény és musical is. A teljes lista megtekinthető a Déryné Program honlapján. (www.deryneprogram.hu)
A színház megalapította a Déryné Program saját társulatát, mely jelenleg 14 főt számlál. A tervek szerint évadonként 4-5 bemutató létrehozását és a program keretében folyó tájolását valósítják meg. A társulat tagjai Losonczi Kata, Szemerédi Bernadett, Tarpai Viktória, Vas Judit Gigi, Dányi Krisztián, Havasi Péter, Ivaskovics Viktor, Janka Barnabás, Széplaky Géza, Turi Bálint. Továbbá gyakorlati idejüket tölti a társulatban a Kaposvári Egyetem Bozsik Yvett és Bakos-Kiss Gábor vezetésével, 2017-ben indult osztályának négy hallgatója: Gulyás Gabriella, Dánielfy Gergő, Horváth Márk és Kárpáti Barnabás.
További információ a www.deryneprogram.hu oldalon!
#DeryneProgram #NemzetiSzinhaz #szinhaz #BudapestEye #Budapest
0 Megjegyzések