VALLÁS ÉS BOX: ÍGY GYÁSZOLNAK LEFKOVICSÉK - KRITIKA

Számos külföldi zsidó fesztiválon már bemutatkozott és most végre hazánkban is mozikba került a Lefkovicsék Gyászolnak című új magyar feketekomédia. Elöljáróban kijelenthető, hogy a főszereplők parádésak, a poénok ütnek és nem okoznak szekunder-szégyent, ami sajnos a magyar filmekkel sokszor együtt jár... Kivételes alkotás készült, vagy máris gyászolhatunk még egy magyar mozifilmet? Nézzük is, hogy gyászolnak Lefkovicsék.

A film plakátja.

 

A hazai filmszakma már tényleg megkerülhetetlen figurája lett Elek Ferenc (Pesti Balhé, 129, Szia, Életem!, A gyémánt út pora...) és szinte minden magyar produkcióban feltűnik fő, vagy mellékszerepben. A Lefkovicsék Gyászolnak nyitányában kapunk is belőle egy falatot, egy stand up show-ban tűnik fel. De mielőtt örülnénk (vagy épp fognánk a fejünk, hogy "Jaj! Már megint ő?!?" - ízlés dolga), a karakter csak pár pillanatot kap és már érkezik is a lényeg. Jönnek Lefkovicsék: aranyos, szórakoztató cívódó idős pár, akik kerti box-tréninget tartanak és élik a maguk Frédi és Vilma idilli életüket. Közben kiderül, családi zizi van a háttérben. A nagypapa (Bezerédi Zoltán) valami miatt nincs jóban a fiával, 8 éve nem beszélnek, amióta a fia vallásos lett és elutasította a boxot, ami pedig az apja legfőbb szenvedélye. Ahogy indul a mozi, az már-már Christian Clavier filmeket idéz, mindenki szerethető, karakteres és ontja a suttyom humort. De az élet nem csak játék és mese. A nagymama, Zsuzsa (Máhr Ágnes) tragikus hirtelenséggel huny el s ezzel elindul a főcím. A film alaphangulata innentől megváltozik. A sziporkák megszűnnek. Aztán újra életre kelnek egy gyászos fonal elhagyása után s a nagypapa maradi korlátoltsága a fő humor forrásá válik, számos kacagtató helyzetet generálva. Parádés! Egyszerűen parádés!

 

A temetés miatt a család kénytelen együtt lakni, gyászolni, ki-ki a maga módján, hitében. Nagyon nehezen indul el a párbeszéd apa és fia között, bár a gyász össze hozza haragos, távolságot tartó rokonokat. Hozzájuk csatlakozik a cuki, de kissé fura, a nagymamája szellemével társalgó unoka is. Mindenki nagyon-nagyon nehezen akarja megérteni a másikat és itt indul el a Lefkovicsék hitelessége. A humor már csak fűszer, a lényeg az emberi reakciókra, a toleranciára, elfogadásra fókuszál. A szereplők egytől-egyig kimagaslóan alakítanak, nem esnek ki a karaktereikből, habkönnyen realisztikus figurákká válnak és a néző el is felejti, hogy épp amúgy egy filmet néz. Szabó Kimmel Tamás szinte lubickol szerepében és az átalakulása mega-hiteles. Semmi túlzás, természetesen hozza a zsidó karaktert. Na, végre szóba került: a zsidó vallás, vagy lét, a film egyik alappilére. De azon kívül, hogy az ellen-oldalakra épít a sztori, a zsidóság valójában nem számít. Itt egy apa-fia konfliktust nézhetünk szintről, szintre, miközben a PC hangulat természetesen adagolt. Annyira életszagú a film, hogy szinte érezni a szagát. Ettől jó, ettől érthető és szerethető.

Szabó Kimmel Tamás a filmben.

 

A Lefkovicsék Gyászolnak egy csípős mestermű, tele humorral, melegséggel, szívszaggató realitással! Barátságos és szép a színvilága, egyszerű és pontos az operatőri munka, a díszletek, jelmezek, a zene mind-mind elismerésre méltó, amit a két nagyágyú főszereplő hiteles játéka koronáz meg! Ha csupán egy szóval kellene jellemezni ezt a filmet, mindenképpen az "aranyos" lenne az.