Bumm! Visszatér a SztárBox! Az RTL végre felfedte, mely sztárok mérkőznek meg egymással. Többek között olyan hírességek fognak az október 29-én induló műsorban boxolni, mint Molnár Áron, Curtis, Járai Kíra, vagy ifj. Schobert Norbert. A Sztárbox sajtóeseményén félre vonultunk a női könnyűsúly mezőnyét erősítő, kifejezetten vidám Berki Mazsi - Megyeri Csilla párossal, akik úgy viselkedtek, mintha mindig is ismerték volna egymást. Pedig a múltjukban van egy tüske. Pontosabban Csilla lelke mélyén van egy elvarratlan szál, mely doppingolja majd a ringben. Erről először a Budapest Eye-nak beszélt.
Megyeri Csilla: Én örültem a Mazsinak, mert méltó ellenfelet kaptam, viszont bennem van egy pár évről megmaradt emlékkép is. Érzékeny lélek vagyok, bárki-bármit is gondol. Olyan vagyok, hogy ha valaki megbánt, mondjuk nyilvánosan kinevet, vagy heccel, ezeket elraktározom jó mélyen magamban.
Berki Mazsi: (Kissé meglepődötten közbekérdez) Hú, vajon mit csináltam?
Megyeri Csilla: Volt egy beköltözős műsor. Krisztiántól megszoktuk azt, hogy ő nagyon szeretett mindenkit heccelni. Én ezt imádtam benne egyébként, mert ő tényleg szétcincált. Engem meg kifejezetten szeretett piszkálni.
Berki Mazsi: A bögyében voltál.
Megyeri Csilla: Igen, igen, igen! Tisztában vagyok vele. Tudom is, hogy miért. Isten nyugosztalja! De ő ilyen volt. Lényeg a lényeg, ott volt egy olyan szituáció, ami közted és köztem történt, bennem nagyon mélyen megmaradt és én nem szeretem, ha valaki tiszteletlen a másikkal.
![]() |
Mazsi és Csilla a Sztárbox sajtótájékoztatóján. |
Berki Mazsi: Nem igazán. Arra emlékszem, hogy ott voltunk a műsorban. De erre a konkrét esetre, hogy Csilla mire gondol, nem emlékszem. Krisztián és Csilla között mindig volt egy adok-kapok, így nem tulajdonítottam neki nagyobb figyelmet, mint általában.
Megyeri Csilla: Nyilván számodra nem maradt meg, lehet, hogy észre sem vetted. Csak tudod, bennem, aki kapja ezt, abban nyomot hagy.
Berki Mazsi: Mivel közszereplők vagyunk, sok helyről kapunk dolgokat. Azt gondolom, hogy sok mindent alapból negatívan látunk és én nagyon sokszor rögtön rosszra gondolok. Rögtön rosszat feltételezek. Lehet, hogy valakiben nincs rossz szándék, de annyi külső hatás ér, annyi bántást kapunk, hogy nagyon nehéz ettől elvonatkoztatnunk. Kíváncsi vagyok egyébként.
Megyeri Csilla: Igazából annyi volt, hogy Krisztián folyamatosan heccelt, oda-oda szurkált. És tudod, hogy ha az én párom valakit heccel, ráadásul egy nőt, férfi létére, én azt mondom, hogy: "Figyelj! Ne csináld már! Állítsd le magad! Viselkedjél már!". Te viszont partner voltál ebben és ment a röhögés, vihogás rajtam. Ez bennem megmaradt. Ennek ellenére, soha nem volt más személyes nézeteltérésünk.
Berki Mazsi: Ahogy mondtam már, nem is emlékszem erre az esetre, de téged is maximálisan megértelek Csilla. Azonban azt gondolom, egy pár azért tartozik össze, hogy minden esetben a nő és a férfi kiálljon egymásért. Van egy egység. Én a párommal alkotok egy párt, vele élek együtt...
Megyeri Csilla: Na, és akkor te a párod mellé álltál, hogy: "Adjál neki! Mondjad neki! Gyere, uszítom!". (mindketten nevetnek, miközben Csilla beszél) Muszáj valamit a ringbe bevinni. Mindenkit más és más hajt.
Budapest Eye: Mindketten túlélők vagytok. Nagyon komoly dolgokon mentetek át, nagyon fiatalon. Ráadásul a média és a közösségi média folyamatosan figyelemmel kíséri az életetek minden mozzanatát. Mégis még mindig itt vagytok, mosolyogtok, boldognak tűntök. A box segített feldolgozni a múltat, esetleg erősebbek vagytok tőle, mint előtte?
Megyeri Csilla: Abszolút! A box az egyik legjobb módja annak, hogy levezesd a feszkót, a benned felgyülemlett frusztrációt és stresszt. Plusz az én edzőm nem csak a boxra, hanem az életre is tanít! Némi túlzással, mint amikor Jézus a tanítványainak magyaráz és tanít. Iszom a szavait. A boksz lényege, hogy az elme irányítja a testet és nem fordítva. A legnagyobb csatákat saját magaddal, itt bent, fejben kell megvívni.
Berki Mazsi: Nagyon fontos, hogy ha a lelki békénk megvan, akkor jól tudjuk kezelni a social médiát. Rossz passzban persze nehezebb. A box, a sport segít abban, hogy az egyensúlyt megtaláljuk. Mindig nagyon-nagyon boldogan távozom az edzésekről. A Sztárbox előtt viszont még elmegyek egy három napos elvonulásra. Mentálisan fogok készülni egy jógás hétvégén.
Megyeri Csilla: Abszolút! A box az egyik legjobb módja annak, hogy levezesd a feszkót, a benned felgyülemlett frusztrációt és stresszt. Plusz az én edzőm nem csak a boxra, hanem az életre is tanít! Némi túlzással, mint amikor Jézus a tanítványainak magyaráz és tanít. Iszom a szavait. A boksz lényege, hogy az elme irányítja a testet és nem fordítva. A legnagyobb csatákat saját magaddal, itt bent, fejben kell megvívni.
Berki Mazsi: Nagyon fontos, hogy ha a lelki békénk megvan, akkor jól tudjuk kezelni a social médiát. Rossz passzban persze nehezebb. A box, a sport segít abban, hogy az egyensúlyt megtaláljuk. Mindig nagyon-nagyon boldogan távozom az edzésekről. A Sztárbox előtt viszont még elmegyek egy három napos elvonulásra. Mentálisan fogok készülni egy jógás hétvégén.
Csilla és Mazsi mellett Sáfrány Emese, Járai Kíra, Nyári Dia, Dobos Evelin, Janicsák Veca is indul a női mezőnyben. |
0 Megjegyzések