NEGYEDIK DIMENZIÓ FILMKRITIKA: DE HOL A FILM?

Nehéz úgy kritikát írni egy filmről, hogy az valójában még kész sincs. Csupán fércmű, megcsonkított részlet és a teljes sztorija is hadititok, mert arra vár, hogy előbb-utóbb egész estés mozifilm váljon belőle. Egy film, ami alig 20 perces (vagy 15) és se füle, se farka. De ennek sok oka van. Nézzük hát, mi is az a Negyedik Dimenzió, ami 5 részes mini sorozatnak indult, majd nagyjátékfilmnek, végül diplomafilmként végezte. Már ha ez a vége, mert az alkotók úgy tekintenek rá, mint egy előzetesre, amiből remélhetőleg több, jobb, hosszabb film lesz.


Fotó: Solymos Kristóf


A Negyedik Dimenzió (2023) filmről az interneten minimális információkat lehet csak fellelni és bár Google ősanyánk a keresőben egyből kiad egy filmes oldalt, a 2023-as magyar sci-fi nem összetévesztendő az 1988-as, azonos című, szintén rövidfilmmel. Korrektek a húzónevek: Csőre Gábor, Schneider Zoltán, Nagy-Kálózy Eszter, Keresztes Tamás, mind köztudatban lévő színészek. A plakátterv olyan, mint egy Sliders epizód posztere, vagy DVD-menüje, kifejezetten klassz. Rába Roland, akit különösen kiemeltek a filmplakáton, szakasztott úgy fest, mint Pruitt Taylor Vince (X-Akták, Rettegj tőlem, Született gyilkosok) ami miatt egy pillanatra el is hittem, hogy sikerült egy Hollywoodi színészt is becsempészi a filmbe, de nem. A kimondottan unszimpatikus figura egyébként - és ezt nem győzte hangsúlyozni a rendező - fikció és nem feltétlenül Magyarország miniszterelnöke ihlette, annál sokkal több ember jellemvonásával hozták létre. Bár tény és való, sok az áthallás, de reménykedjünk, hogy a Negyedik Dimenzió nem vetít előre semmit!!!

Fotó: Hivessy Menyhért


2050, Magyarország: nincs sok változás, a fontos munkát végző emberek még mindig szockóból maradt lomokon dolgoznak és a jó depis, bús magyar mentalitás még rosszabb, mint valaha. Ebben a filmben baromira előre mentek és úgy hátra is rendesen, gyakorlatilag beazonosíthatatlan a kor. Furcsa Hun-turmix, de népitáncizzunk is tovább. Ami a komoly technikai fejlődést szimbolizálja, az annyi, hogy a főszereplő lány mobiltelefon helyett, csak megnyomja a halántékát és a fejében lévő Google, vagy mi, már tolja is az infókat. Hogy a fülébe súgja, vagy lelki szemei elé vetíti a tudnivalókat ez a szuper tech, homályban marad. Elsőre azonnal a Drágám, add az életed! vígjáték Steve Bishopja ugrott be, akinek belső rádió, beépített vevőkészülék van a fejében. 1996-ban is röhejes volt, béna sci-fi paródia, pláne 2023-ban(!) Ez egyébként a film leggyengébb kísérlete a jövő megelevenítésében. A sztori magját a Turul Projekt adja... Hú, oké, itt dőljünk is hanyatt egy percre. Siralmas lenne, ha 2050-ben Magyarországon komolyan "Turul projekt" címen futna egy komoly emberkísérlet, technikai vívmány. Bár, hogy a viharba ne lehetne ilyesmi a jövőben, amikor itt vagyunk a Vármegyék és Főispánok reneszánszában?!? Minden lehetséges, még az is, ami abszurd. Egy szó, mint száz, a főgenyó diktátor zsarolva dolgoztatja a Turul Projekteseket, akik ezért parancsot teljesítve kísérleteznek emberek fantáziáin, illetve ide-oda reptetik őket térben és időben (talán, mert nem világos). A főszereplő Katánk pedig annyit lát, hogy fater eltűnt, s ő otthonba került, de nem tud mit mondani senki, miért. Alle cuzamme ennyi. S mielőtt bármit felfognánk, vagy beindulna a történet, a film egy olyan döbbenet huszárvágással ér véget, hogy a Hadik egész statisztériája is nyisz-nyisz technikai ollóval nyesegetné szét az üres popcornos dobozt. Megáll az ész, hogy volt erre képes a rendező?! Rendben van, hogy sok minden a vágóasztal alá lett nyisszantva és dobozban vár a pénzre, hogy nagyjátékfilm készüljön a kimaradt részekből, ötletekből, de ez a jelenlegi formájában értékelhetetlen. Ebből a történetből kimaradt a történet.

Fotó: Kürtössi Marcell

 
Kiemelendő a részletgazdag háttér, a fényekkel, árnyékokkal való játék, a backround mindig sejtelmes és jó nézni. Kivéve a külső helyszíneket, néha az volt az érzésem, hogy valamelyik Pesti lakótelepen járunk, ami a jövőben is pusztulat. Remek továbbá a design, a főcím és a nevek betűtípusa! Sci-fi hangulatot hoz, már-már tényleg a 90-es évek örök klasszikusait elevenítve fel. Ha mindenképpen hasonlítgatni kéne valamihez, a Negyedik Dimenzió egyfajta furcsa kimérája a Tíz ember a szigeten és a nemrégiben bemutatott 129 filmnek, de összességében úgy sikerült, mint egy sci-fi sorozat pilotja.

Hogy van-e jövője a Negyedik Dimenziónak, senki sem tudja. Ha lesz rá büdzsé és szél az alkotók szárnyai alatt, ebből még lehet valami valóban izgalmas is. A sötét, komor és depressziós hangulatot viszont kerülni kéne, különben ott végzi a többi "művészi" alkotás mellett a dögkútban.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések