MEGNYITOTTA AZ EGYIK LEGNAGYOBB HAZAI ÜZLETÉT A ROSSMANN!

170 millió forintos beruházás keretében újította meg a Mammut bevásárlóközpontban található üzletét a Rossmann Magyarország. A boltot a legfrissebb német koncepciót követve alakították ki, így az 250 négyzetméterrel bővült, továbbá a magyarországi üzletek közül az egyik legnagyobb extra szortimenttel – köztük a NYX Professional Makeup termékkínálatával és reformélelmiszerek széles választékával – valamint 4 önkiszolgáló kasszával rendelkezik. A bruttó 643 négyzetméternyi alapterületű drogéria a Rossmann egyik legnagyobb hazai üzlete, amelyben a vállalat várakozásai szerint évente akár 500 ezer vásárló is megfordulhat majd.


Kerekasztal beszélgetés az eseményen. Tatár Csilla, Görög Zita, Nagy Réka, Szabó Doris

Immár a negyedik német standard mentén átalakított üzletét nyitotta meg a Rossmann Magyarországon, derült ki a vállalat megnyitó eseményén a Mammut bevásárlóközpontban. A rendezvényen Németh Kornél, a Rossmann Magyarország ügyvezető igazgatója részletesen is elmondta, hogy miért különleges a 170 millió forintos beruházás keretében kialakított II. kerületi, extra választékot kínáló drogéria.

Tágas terek, extra termékkínálat



Az átalakításnak köszönhetően a vállalat új üzlete mintegy 250 négyzetméterrel bővült, így ma már bruttó 643 négyzetméter alapterületen, 40 folyóméternyi új termékválasztékot kínál a vásárlóknak.

A megújult boltot a tágas terek jellemzik: a zavartalan be- és kijutás érdekében két nagy bejáratot is kialakítottak, és a vásárlói terek megtervezésekor is a kényelmes válogatás volt a legfőbb szempont, így a boltban akár egyszerre 100 ember is akadálytalanul vásárolhat.

A nagy területből adódóan a drogéria extra választékkal rendelkezik: többek között számos magyar bőrápolási márka, a NYX Professional Makeup teljes kínálata, valamint a Nora Beauty, a Body+me, a Revuele és a Sophie Michelle termékei is elérhetők, akárcsak a Rossmann saját márkái, például az Isana. Mindemellett a drogériában a vállalat nagy népszerűségnek örvendő reformélelmiszerei és díjnyertes termékei is megtalálhatók. A saját márkáival a vállalat most egy jó célt is szolgál: az új üzlet megnyitása alkalmából 500 ezer forint értékben adományozott termékeket a Tündérpakk alapítványnak.

Jövőbemutató megoldás

Németh Kornél, a Rossmann Magyarország ügyvezető igazgatója és Szurma Gyöngyi, értékesítési vezető


„Az egyik vezető drogérialáncként fontosnak tartjuk, hogy lépést tartsunk az aktuális digitális megoldásokkal, ezért ez az első üzletünk, ahol egy jelentős újítás, egy LED-tévé fogadja a vásárlókat a kirakatban. Úgy gondolom, hogy a jövőbemutató technológiák alkalmazása, így például a különböző digitális kihelyezések is, meghatározók lehetnek a vásárlói élmény kialakításában, így más üzleteinkben is találkozhatnak majd hasonló megoldásokkal a vásárlóink” – mondta el az ügyvezető.

Németh Kornél hozzátette, hogy az új üzletben 3 Cewe fotó- és matricanyomtató automatát is kialakítottak, amelynek köszönhetően a hagyományos 10x15-ös képek mellett nagyobb, 13x18-as és 20x30-as posztereket, illetve különböző formájú matricákat is lehet nyomtatni. Mindemellett a drogériában a Rossmann idén januárban bevezetett zöld innovációja, a Respray automata is elérhető lesz, így a vásárlók újratölthető deospray technológiával hosszabbíthatják meg a termékek életét.

Barta Sylvia, Szabó Doris és Nagy Réka, az üzlet megnyitón.

Nagy igény az önkiszolgálásra

Németh Kornél szerint korábban nem volt egyértelmű a számukra, hogy mekkora igény van a drogériaszektorban az önkiszolgáló kasszákra, de az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján határozottan úgy látják, hogy a vásárlók szeretik és keresik is ezt a lehetőséget. Ezért az új üzlet tervezése és megújítása során különösen figyeltek erre is, és négy önkiszolgáló kasszát is kialakítottak a vásárlóknak.

Hozzátette, hogy a Mammutban megtalálható Rossmann-üzlettel együtt már országszerte 98 üzletükben érhetők el az önkiszolgáló kasszák, ami a drogérialánc teljes hazai jelenlétét tekintve a boltok 41 százalékát jelenti.

 
Molnár Andi is tiszteletét tette a megnyitón.

Folyamatos fejlesztések idén is

A Rossmann Mammutban található üzletével együtt immár közel 240 magyarországi drogériát és parfümériát üzemeltet a vállalat, amelyekben összesen 14 000 termék között válogathatnak a vásárlók, beleértve 2500 saját márkás terméket.

A vállalat továbbá az elmúlt időszakban jelentős fejlesztéseket végzett a KÖKI-ben, a Debrecen Fórumban és a Siófokon megtalálható üzleteikben, illetve egy teljesen új drogériát is nyitott a Lurdy Házban. Idén pedig a cég 10 új üzletet tervez nyitni, valamint 12 további üzletben jelentős bővítésre készül.

Az üzletek nagyszabású felújításán túl a Rossmann idei tervei között szerepel egy új telefonos applikáció kialakítása, új ajándékkártyák bevezetése, valamint számos, a bolti dolgozók hatékonyabb munkaját segítő fejlesztés is.

Nagypál Kriszti barátnőjével érkezett az eseményre

Nyári Dia


Tatár Csilla


A hangulatról Myra gondoskodott.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések