Adott egy remek, valóban hétköznapi, már-már a bugyrok bugyrában vegetáló hős, aki többre vágyik, és minden korlátja ellenére, megállíthatatlanul indul neki álma megvalósításának. Kapunk hozzá egy jóképű, eladható karaktert, akire akaratlanul is folyamatos a fókusz. Nem is kell több, ugye? Hiszen a sablon és a szexepil időtálló és bármikor vevő rá a nép. De a Larry ennél több. Mert napokkal a megtekintése után is azon gondolkodunk, hogy mit láttunk. Hogy ez jó-e, vagy sem, az bizony-bizony már azon múlik, képesek vagyunk-e látni a fától az erdőt, és engedni, hogy egy teljesen más világba csöppenjünk, amiből a valóságban nehéz kijutni, mi pedig mentálisan ragadunk ott.
Bernáth Szilárd (Bújócska, Szabadok) Nagy V. Gergővel írt egy forgatókönyvet, aminek az alapjai annyira sablonosak, hogy bármelyik producer a világon, sírógörcsök közepette darálta volna be az iratmegsemmisítőjében az okostelefont, amin beleolvasott a felvezetőbe, vagy rácsodálkozó tipegőként ujjongott volna fel, hogy: "Ez zseniális! Ez kell a népnek! Egy jó kis hétköznapi hős! És még a bugyik is becsillognak tőle! Ez a tuti! Irány a stúdió, srácok! Ezzel bankot robbantunk a mozi-rulettasztalon!". És a Larry lehetett volna egy agyoncsépelt, rutinos, mechanikus, lélektelen, hogyan jutunk a csóróságból a csúcsra sztori, de az alkotók észnél voltak, s kaptunk valami őssikolyt. Végig a főszereplő fejében ragad a néző, pedig az emberiség perifériáján játszódik minden. Ebből a szomorú határterületből néha-néha kiszabadul egy-két figura, aki aztán meghódítja a zenei világot, köszönhetően a reality és tehetségkutató műsoroknak, vagy jobb esetben a közösségi platformoknak. Erre jó példa akad, és a film is ebből táplálkozik. Viszont a Larry fináléja rendesen visszarángatja a nézőt a jó retkes valóságba, mert ez nem egy tündérmese, sem egy sikersztori. Itt nincs csillogás, rivaldafény, jó nők, menő autók, rajongók. Csak szürke, búskomor hétköznapok, kiégett, csőlakó ribancok, leharcolt verdák, és drogos cigánytelep. A krémek krémje! És milyen valóságosan bemutatva!
![]() |
Vilmányi Benett, a Larry premierjén |
![]() |
A főszereplő, Vilmányi Benett és a rendező, Bernáth Szilárd |
Vilmányi Benett szerepe számos hasonlóságot mutat a Wong Foo, Kösz Mindent! Julie Newmar című varázslat Billy Budd-jára (Jamie Harrold), akit Vida (Patrick Swayze) segít kigyógyítani a dadogásból. Persze a két film, illetve karakter olyan messze van egymástól stílusban és ritmikailag, mint Budapest az Uránusztól, de attól még a lényeg ugyanaz. További hasonlóságot véltünk felfedezni egy most zárult énekes tehetségkutató műsor egyik szereplőjében is, akinek szintén komoly problémát okozott a kommunikáció, de amint énekelni, illetve rappelni kezdett, a probléma már nem volt probléma. Igaz, a két sztori itt is csak nyomokban hasonlít egymásra, de érdekes dolog, hogy a Larry nagyjából egy időben jött ki a 17 éves fiú tehetségének felfedezésével. Film és valóság - egy tőről fakad, és az álmok valóra tudnak válni.
Összegezve a Larry olyan, mintha a fiatal Ashton Kutcher ki akarna szabadulni a brooklyni gettóból, csak gulyáslevesbe áztatva. Kegyetlen, valósághű, realista, magyaros ábrázolásban. Nagyon hatásos film, még akkor is, ha sem a rapp világa, sem az a közeg, amelyben játszódik, nem áll közel hozzánk. Vétek kihagyni, mert bár koszos, lenézett és szomorú az a tükör, attól még fontos és tanulságos képet mutat, betekintést nyújtva egy olyan világba, amitől mindenkit csak egy hajszál választ el.
SPOILER-es utógondolat: A Larry-ben Puzsér Róbert is feltűnik, önmagát alakítva, de önmagához képest sokkal visszafogottabban. Neki köszönhető egy, a filmben is elhangzó mondat, ami mindennél jobban jellemzi a Larry mozifilmet: egy ketyegő bomba.
SPOILER-es utógondolat: A Larry-ben Puzsér Róbert is feltűnik, önmagát alakítva, de önmagához képest sokkal visszafogottabban. Neki köszönhető egy, a filmben is elhangzó mondat, ami mindennél jobban jellemzi a Larry mozifilmet: egy ketyegő bomba.
0 Megjegyzések