NYÁRI ALÍZ: "ÉN ÉS ÉDESAPÁM IS ELKEZDTÜNK SÍRNI. HIHETETLEN HOGY EZEKBEN A GYERMEKEKBEN MENNYI SZERETET VAN!"

A Szülők Háza Alapítvány által létrehozott Szent Antal-díjat vehették át a Tegyél jót! gálaesten a hazai gyermekvédelemben kiemelkedő munkát végző nevelők, önkéntesek, támogatók. Köztük volt Nyári Alíz, énekesnő, és Kállai Oszkár Renátó is, aki csak nem oly rég indult el az önállóság útján. A Tegyél jót! gálán velük készítettünk megindító interjút.

Budapest Eye: Megható és valóban csodálatos elismerésben részesültél. Mit éreztél a díj kézbevételekor?

 
Nyári Alíz: Nagyon-nagyon megtisztelve érzem magam! Fontos díj számomra. A tavalyi évben édesapám kapta, most pedig én, így ez külön öröm. Bármikor, amikor államigondoskodásban élő gyermekeknek énekelhetünk, az olyan pluszt ad, ami által olyan feltöltődést kapunk - mi, az előadók -, ami semmi máshoz nem hasonlítható. Ezekben a gyermekekben annyi szeret van, amit annyira át tudnak adni... (elérzékenyül) Igenis ott kell lennünk, és ahol tudjuk, segítjük őket.

 
Kállai Oszkár Renátó: Először el sem hittem. Hiszen én csak jót akartam tenni azokkal, akik nekem jót tettek, akik segítettek, akik tereltek az utamon. Ezért nem is vártam díjat. Tudtam, hogy van ilyen, de hogy gyerek is kaphat, azt nem. Fel se fogtam. Tényleg. Azért kaptam, mert nagyon sokat segítettem. Egy új bölcsőde megnyitóján, illetve a produkciókat raktam össze. Most is a táncot. Amikor lehet, segítek, segítünk.

Nyári Alíz

Budapest Eye: Mióta vagy szerves része a Szülők Háza Alapítványnak? Menjünk vissza a kezdetekhez.

Nyári Alíz: Hét évvel ezelőtt kezdődött. Regős Judit, az alapítvány elnöke, mindig ott volt a koncertjeinken. És régi, jó barátság fűzött össze. Mi pedig, a jótékonyság elkötelezett hívei, amikor megtudtuk azt, hogy milyen komoly projekteket hoz létre Judit, azt mondtuk, hogy mi ebben szeretnénk részt venni. Hetedik éve rendezik meg az angyal programot. Minden kisgyermek írhat egy levelet a Jézuskának, vagy az angyalkának. A tavalyi évben én lehettem a főangyal. Így részt vehettem abban, amikor személyesen adják át az ajándékokat. És ez így lesz idén is, mert második évben is főanygyal lehetek. A nyáron pedig a Segítő Dallamok programon belül, elmentünk az állami gondoskodásban lévő gyermekekhez, a Balatonhoz, Győrbe, és bemutattuk a hangszereket, a zongora működését. Közös program volt ez, egy zenei feltöltődés.

Kállai Oszkár Renátó: Az elejétől fogva, ahogy Alíz is. Kiskorom óta. Pontosabban hét éve. Most 18 éves vagyok. Nem olyan régen kerültem ki a gondozásból, és jelenleg albérletben élek, egyedül, a kutyámmal, Fahéjjal.

Kállai Oszkár Renátó

Budapest Eye: Nem könnyű helytállni egy ilyen, lelkileg megterhelő feladatban. Emlékszel, mi volt a legszívszorítóbb, legmeghatóbb eseted ezalatt a hét év alatt?

Kállai Oszkár Renátó: Amikor az ukrán gyerekeknek segítettünk beilleszkedni a magyar gyerekek közé. Hogy ők is tudjanak önfeledten játszani, nemtörődve azzal, hogy mi van otthon. Próbáltuk elfeledtetni velük. Addig fel sem fogtam, mi történik, és hogy ők az elszenvedői a háborúnak.

 
Nyári Alíz: Minden egyes alkalom megrázó. Lelkileg azért ezt nehéz feldolgozni. Győrben voltunk, ami édesapám szülővárosa. Ott sírva jöttek oda a gyermekek, az előadásunkat követően, mert nekik nem is volt még ilyenben részük, és nagyon megköszönték. Ekkor én, és édesapám is elkezdtünk sírni. Hihetetlen, hogy ezekben a gyermekekben mennyi szeretet van. Ezeknek a gyermekeknek szükségük van arra, hogy valaki ott álljon mellettük. Mert nekik nincs családjuk.