RÁBAKÖZI ANDREA RÉTEST ÁRULT A NEMZETI VÁGTÁN!

A Nemzeti Vágta ideje alatt, az Andrássy utat ellepték a különféle kézműves és gasztronómiai árusok standjai. Az egyik büfékocsiban ismerős arcra bukkantunk. A réteses pult mögött Rábaközi Andrea mosolygott ránk, aki sokak számára a Rapülők együttes 1992-es Áj Láv Jú című klipjéből lehet ismerős, de karrierje szerteágazó; sikeres modell, reklámarc, mostanában pedig rendszeres sztárvendég vörösszőnyeges eseményeken. A réteses pultból alig tudtunk valamit választani, úgy ki volt fosztva. "Kifogytunk ma már többször is, de sütjük-sütjük bőszen, mert ízlik az embereknek, és eddig csak pozitív visszajelzéseket kaptunk, ami hatalmas öröm!" - mondta Andrea, látván rétesre kívánatos tekintetünket.



Budapest Eye: Utoljára akkor lepődtünk így meg, amikor VV Anett karácsonyfa díszeket árult az egyik bevásárlóközpont előterében. Azóta persze jött a covid, és mindenki megtanulta, hogy egy jó munkahely kincs, és nem szégyen. Sőt! De mond, mi szél hozott ide?

Rábaközi Andrea: A sportoló fiam most nyitogatja a szárnyait az üzleti életben, és neki segítek az új vállalkozásában. Rétes-biznisz! Hetes Rétes, mert hetesben játszik, mint vízilabdázó.

Budapest Eye: Hol lehet rátok bukkanni? Van saját üzletetek?

Rábaközi Andrea: Nem, nincs még külön üzlet. Inkább rendezvényeken, eseményeken vagyunk jelen. Lehet rendelni fagyasztva, sütve. Ott szeretnék lenni mindenhol.

Budapest Eye: Mitől más a fiad Hetes Rétese? Van esetleg olyan íz, ami máshol még nem kapható? Mondjuk egy "gesztenyés Geszti verzió"?

Barabás Kiss Zoltánnal


Rábaközi Andrea: Gesztenyés Geszti! Ez egy jót ötlet! Majd összebeszélek a Geszti Péterrel. Vagy Rába-rolád? (nevet) Legalább huszonféle rétes van. A túró-csoki, a túró-ribizli... de nem szoktam máshol nézelődni. Itt mind finom! Végig kóstoltam már, ami tőlem hatalmas szám, mert mindenki tudja, hogy nem nagyon eszek (nevet), de itt most ezt nem álltam meg. Egyébként ami nálunk kuriózum, hogy cukormentes is van.

Budapest Eye: Különleges kérdés, érdeklődés jött már?

Rábaközi Andrea: Kérdezték, hogy van-e vegán rétes. Ki fogom találni! Nem tudom, talán füvekből fogjuk megcsinálni, de lehet hogy kikísérletezem.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések