"NEKEM A LOVAGLÁS VAGY A LÓ A HARMADIK LÁBAM." - INTERJÚ SIPOS IMRÉVEL!

Eljött az ideje, hogy a Hősök terén ismét Nemzeti Vágtázzunk. Izgalmas versenyeknek és látványos kísérőprogramoknak lehettek szem-és fültanúi a térre látogatók, s bár az időjárás nem volt mindig kegyes az eseményhez, a futamok rendben lezajlottak. 

A 15. Nemzeti Vágtán az elsők között készítettünk interjút Sipos Imre színész, rendezővel, aki a Mercedes-Benz Hovány Jótékonysági Sztárfutam döntőjében nyert első helyen, nyolc éves Déva Rege nevű lovával.


Budapest Eye: Mit érez most, hogy a győzelmet bezsebelte?

Sipos Imre: Azt érzem, hogy majd meg döglök szomjan. (nevet) Ez a másfél perc olyan adrenalin, lónak és lovasnak egyaránt, hogy mindent kicsap. Egyszerűen kicsapja a vizet a szervezetből. De érzek még örömöt, büszkeséget, elégedettséget... nem találok rá igazán jó szót, hogy milyen az, amikor egy olyan lóval nyer az ember, aki a kezei között született. Én tenyésztettem, nevelem. Persze volt ménesben, de én lovagoltam be. Ez a lovacska az enyém, mindenféle értelemben. Nem csak tulajdonosként, hanem egy kicsit a keresztapja is vagyok.
 
Budapest Eye: Ez aranyos. Ez tetszik! Honnan ered hát ez a szinte rokoni kapcsolat?
 
Sipos Imre: Van egy jövőre 20 éves tenyészkancám. Öt éves korában vettem, én lovagoltam be. Nyolc évvel ezelőtt született tőle a Déva Rege, akivel most lovagoltam.

Az első három helyezett (balról jobbra): Sipos Imre, Széchenyi Krisztián, Bács Péter

Budapest Eye: Mennyire volt hepe-hupás, vagy éppen könnyű az út idáig?
 
Sipos Imre: Állandó munka, állandó játék, állandó örömforrás egy ló. Ha valakinek van kutyája, cicája, bármi, ami nem ember, akivel máshogyan kell kommunikálni, mert nem a szavakat érti, hanem a gondolatainkat érzi, az érzelmeinket érzékeli, az tudja, hogy milyen állatot nevelni, vagy állattal együtt létezni. Nekem a lovaglás vagy a ló a harmadik lábam. A színház, a család és a lovak.


Budapest Eye: A győzelem pillanatai után, az istálló felé, mivel fejezte ki Regének a hálát?

Sipos Imre: Alig tudtam megfogni! Imperiál az ükapja (a 20. század egyik legjobb tenyésztésű magyar versenylova). A végén, amikor megtoltam, akkor éreztem, hogy átpattant benne valami. És onnantól kezdve, az az egy kör, az volt, hogy éreztem, hogy ő most érzi azt, hogy felszabadult benne az adrenalin. Aztán persze meg lehetett fogni. Nagyon nagy öröm, büszkeség! Ölelgettem, csókolgattam, de már előtte is.


-> FOTÓÖSSZEÁLLÍTÁSUNK AZ IDEI NEMZETI VÁGTÁRÓL! <-

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések