MAGASSÁGOK ÉS MÉLYSÉGEK - KRITIKA!

Erőss Zsolt hegymászóról könyv (A Hópárduc felesége) és film készült. Pontosabban nem is róla, hanem az elvesztését túlélő családjáról.

El sem lehet képzelni, milyen kegyetlen mentális utazásra indul az, aki elveszíti élete párját. Tragikus körülmények között ért véget az élete egy szerető férjnek, egy édesapának, barátnak, egy példaképnek. De a film betekintést enged a gyász függönye mögé. Ügyesen adagolja az empátiát, ezért a néző elméjébe gyorsan beférkőzik az érzés. A hasonszőrű filmek hangulata lobotomizált, tolakodó. Művészi fogásokkal készülnek, ami százból egyszer(se) jön be, és ezek a filmnek csúfolt ocsmányságok, hála az égnek (és az érdeklődés hiányának), el is tűnnek a süllyesztőben.

A Magasságok és mélységek nem állt be a sorba. Hatásos, megrendítő, roppant gondterhelt. Egy szakszerűen kivitelezett érzelmi hullámvasút, telis-tele melankóliával. Röviden: hiteles.



Megtörtént eseményeket dolgoz fel: Erőss Zsolt hegymászó eltűnt a Kancsendzönga hegyen, mindeközben feleségére, Hildára irányult a figyelem. A sajtó szinte zaklatta, miközben ő a poklok poklát élte át, vagy túl. A filmalkotás a két kisgyerekkel magára maradt özvegy gyászfeldolgozási folyamatát és a házaspár különleges kapcsolatát mutatja be, emlékképek formájában. Hilda tehetetlensége, örlődése, a túlélés iránti vágyának folyamata, finoman van bemutatva. Olyan nyomasztóan előtérbe helyezve, hogy a röpke boldog pillanatok, fel sem tűnnek.

A színészi alakítások díjakért sikítanak! A házaspárt alakító főszereplők, Pál Emőke és Trill Zsolt, félelmetesen jól azonosultak szerepükkel. Rendkívül hitelesek, külsőségekben is. Profin hozzák és mutatják be azt, amit kell. Emőke filmes múltja csupán néhány felejthető alkotásból áll, de nyugodt szívvel jelenthető ki, hogy a Mélységeknek vége, az út most indul a Magasságok felé. Annyira határozott és kifejező a játéka, hogy könnyű azonosulni vele. Gyakorlatilag az egész filmet elviszi a hátán, teszi ezt habkönnyű, szinte pofátlan profizmussal. Trill Zsolt karrierje viszont komoly ajánlólevél. Ma is népszerű filmsikerekben tűnt fel, így tőle már-már elvárt, hogy hozza az elvárásokat. Jelentjük, megtörtént. Óvatosan azért hozzá kell tenni, Erőss Zsolt aranyosságából (az interneten róla fellelhető interjúkban sokszor nevet magán, és nagyon kedves ember benyomását kelti) nem sokat vett le. A filmben a határozott, szigorú oldala dominál. Ez persze nem feltétlenül baj, a film nem is konkrétan róla szól, és nem volt elég a játékidő a bemutatására.



Annak ellenére, hogy tényleg remek film, igazán ügyes, szinte Netflix-es színvonalú képivilággal, sajnos vannak apróbb hibái. Hasogassuk hát a szőrszálat:

A cím megérdemelt volna szebb betűtípust. Feltűnően leegyszerűsített. Az alkotók valószínűleg igyekeztek valamiféle, a valóság talaján maradó, igaz történetet vászonra vinni, elhagyva az elvárásokat, felesleges csicsát, hogy Hilda lelkivilágának ábrázolásáról lehetőleg semmi se vonja el a fókuszt. De ez mégiscsak egy film. Varázslat és szórakoztatás. Itt a kreativitás hiányérzetet hagy maga után.

A mellékszereplők, statiszták rémesek! Kínosan feszengenek a lámpaláztól. A Hilda anyukáját alakító hölgy (Huszti Mária), bár csupán pár pillanatra tűnik fel, lehangoló alakítást produkál. Egyébként azonnal felismertük: ő a repkedő felnőtt pelenkát, vagy Tampax-ot elkapkodó néni, abból az idétlen reklámból, ami a csapból is folyt annak idején. Egyébként a hölgy elég sokoldalú. Idén politikai babérokra tört, a Megoldás Mozgalom zászlaja alatt képviselőjelöltként indult.

A viccesnek szánt részek (SPOILER: például a Máté Péter csengőhang poén) inkább kellemetlenek, gyenge jelenetek, amik visszarántják a nézőt. Sajnálatosan a film humorra tett kísérletei nem működnek.

Az időben való ugrálás zavarossá teszi a történetet. Csak pislogunk, a fejünket vakarva: most a múltat, álmot, vagy a jelent látjuk?


SPOILER: A szélesvászon szűkülése, bár érthető és szimbolikus, ront az összhangon, zavaró, egyáltalán nem néz ki jól a kockult, mentális nyomásra utaló hatás, és a zárójelenetben való visszaszélesedése kiszámítható, elművészkedett fogás. Na jó, a végén azért mutatós, de nem feltétlenül volt rá szükség, enélkül is épp elég megható filmen van túl a néző.


 Ezeket leszámítva - és tényleg ne számítsuk, a Magasságok és mélységek mozira büszkék lehetnek az alkotók. Szavakba nem önthető, amit létrehoztak. Ritkán kapunk ennyire értékes és értékelhető filmgyönyörűséget. Őszinte részvétet vált ki. Őszinte elismeréssel.





Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések