MEGÉRKEZTEK AZ "ÖREGLÁNYOK" A RAM SZÍNHÁZBA!

Megtartotta premierjét az Öreglányok című Liliom Produkció a RaM Színházban! 

A Liliom Produkció legújabb előadása megint nőkről, de nem csak nőknek és nem csak az idősebb korosztálynak szól, hiszen egyszer mindenki megöregszik…

Május 7.-én debütált ugyancsak a RaM Színház színpadán a Liliom Produkció fergeteges új zenés komédiája, az Öreglányok. A darabot Tallós Rita ötlete nyomán Csík Csaba írta.


Léteznek olyan nagy találkozások, amelyek elől nem menekülhetünk és vannak olyanok, amelyeket nem is szabad megúsznunk. Íme, négy nő. A mai hetvenesek, kiket összehozott a sors. Négy különböző kultúrájú „öreglány” akik minden tulajdonságukkal együtt felvállalják önmagukat. Őszinték, néha nyersek, ennek ellenére rengeteg könnyedséggel és humorral lettek megáldva. Igazi emberek, még most is ízig-vérig nők, Életük utolsó fejezetében mind úgy döntöttek, hogy a hedonizmust és a jókedvet választják. Együtt négyen kimondják, amit gondolnak, hiszen már nem kell semmit bizonyítaniuk. Minden titkukat kiterítik egymás előtt, mindent bevallanak, nem szégyellnek semmit. Sírnak, szeretnek, gyűlölnek, egyszerűen és őszintén élvezik az életet. Négy nő. Rajtuk keresztül látjuk a huszadik század történelmét, amelynek stigmáit ma is őrizzük… Öreglányok, akik úgy játszanak, mint a gyerekek a játszótéren. Nevetnek isteneken, szerelmeken, betegségeken, a társadalom korlátain. Olyan nők, akikhez az élet nem volt mindig kegyes …mégis minden porcikájukkal azt üzenik: NEVESS ÉS ÉLJ!

Rozált a muzsikus családból származó roma asszonyt Papadimitriu Athina, Ilont a Jehova- hívő palóc özvegyasszonyt Oszvald Marika, Dalmát a római katolikus dámát Kováts Kriszta valamint Esztert az enyhén alzheimeres zsidó asszonyt Horváth Zsuzsa alakítja.

A komédia zenei világát Carlos Gardel, George Gershwin, Scott Joplin, Jerome Kern, Márkus Alfréd, Glen Miller, Kurt Weill és Zerkovitz Béla fülbemászó örökzöld dallamai garantálják.

A rendező és a darab szereplői. (Kép forrása: Facebook / Kováts Kriszta hivatalos oldala)

Az előadásokat országosan illetve határon túl is népszerűsítik. A darabok forgalmazását a színházi projektek menedzselésére szakosodott New Season Produkciós Iroda látja el Timár Krisztina vezetésével. A Liliom Produkció és a New Season megállapodása 2021. októberében köttetett, ám az már most látszik, hogy a kooperáció remekül működik és sűrű nyári programok elé néz a csapat. Az idei nyáron részt vesznek a legnagyobb szabadtéri fesztiválokon, mint például a Mézesvölgyi Nyár-on is, amely nem csak Pest-megye, de több mint 25.000 fős nézőszámával országos viszonylatban is mára a legnagyobb nyári színházfesztiválok közé tartozik. Az Anyatigrisek a nagy sikerre való tekintettel július 16.-án immár negyedik alkalommal örvendezteti meg Veresegyház közönségét. A Kőszegi Várszínház idei kínálatában két alkalommal június 25.-én az Anyatigrisekkel és a nyár folyamán az Öreglányokkal is találkozhat a nagyközönség. Keszthelyen a Színházi Estek megrendezésében július 22.-én látható az Anyatigrisek, a kecskeméti nézők pedig a Liliom Produkció mindhárom darabját megtekinthetik június, július és augusztus folyamán a Csillagfény Udvarszínház szabadtéri színpadán.

A helyszínek között fontos szót ejteni a RaM Színházról mivel az idei évre otthont ad a Liliom Produkció két nagyprodukciónak számító előadásának, az előbb említett Anyatigriseknek és az Öreglányoknak is. A Freelusion vezetősége a RaM Színház üzemeltetőjeként kifejezte abbéli szándékát, hogy hosszú távon is szeretne bemutatkozási lehetőséget adni a Liliom Produkció előadásainak, hiszen a RaM változatlanul törekszik arra, hogy megújuló, színes műsorkínálattal és látványos előadásokkal elkápráztassa közönségét.

Az előadás egyik jelenetének színpadi háttere.

ÍRTA: CSÍK CSABA
RENDEZTE: TALLÓS RITA
SZEPEPLŐK: HORVÁTH ZSUZSA, KOVÁTS KRISZTA, OSZVALD MARIKA, PAPADIMITRIU ATHINA
DÍSZLET-JELMEZ: ZIEGLER KATALIN - VELKEY VIRÁG
DALSZÖVEG: CSÍK CSABA
KOPERETÍTOR: LIGETI ÉVA
GRAFIKA: KARSAINÉ TAMÁSSY ZSANETT

A Liliom Produkció Női Szinház 2020. augusztusában kezdte meg tevékenységét Tallós Rita színész-rendező vezetésével. Azóta, - a covid ellenére is – a legújabb Öreglányok című zenés komédiával együtt a formáció már a harmadik darabot állítja színpadra, az Anyám az őrületbe kerget, és az Anyatigrisek után.

A Liliom Produkciót, a hazai színházi és filmes életben jól ismert Tallós Rita színésznő, boulevard rendező alapította annak reményében, hogy Magyarországon, Európában, illetve a világon, egyedülálló módon, olyan női színházi struktúrát teremtsen, amelynek mottója: „Nők, nőkről, nem csak nőknek!”

A Liliom produkció célja olyan minőségi szórakoztató színházi előadások színpadra állítása, amelyek különböző perspektívából mutatják be a nők életét, problémáit, konfliktusait, valamint minden olyan témát, ami a nőket izgatja, érdekli, lelkesíti vagy éppen elkeseríti.

A produkció kreatív vezetője Tallós Rita, több nagysikerű és mind a mai napig futó előadás rendezője. Az anyád kínja és az Apád füle, Ágyban, párban (Royal Orfeum), a Naptárlányok (Pesti Magyar Színház) rendezése mellett három éve megálmodta a Menopauza című amerikai darab hazai színpadra állítását, amelynek magyarországi ősbemutatóját az ország top színházi előadásai között jegyzik, Hernádi Judittal Szulák Andreával, Náray Erikával és Tóth Enikővel. Ugyancsak újnak számít a Sue Fabish nevével fémjelzett Motherhood amerikai musical, amely Magyarországon 2021-ben Anyatigrisek címmel került bemutatásra. Az Anyatigrisek előadás tabuk nélkül, rengeteg humorral mutatja meg valójában mit is jelent szülőnek lenni. A koncert musicalt Király Linda, Fekete Linda, Szőlőskei Tímea, Fehér Adrienn szereplésével eddig csak Budapesten kívül láthatta a nagyközönség. A vidéki előadások zajos sikerét hamarosan a fővárosi nézők is élvezhetik, hiszen az előadás budapesti kőszínházi premiere április 23.-án lesz a RaM Színházban. Az Anyám az őrületbe kerget című stand-up komédiát sem kell sokáig nélkülöznie a humort kedvelőknek, hamarosan a 13. kerületi Angyalföldi József Attila Művelődési Központban lesz látható, Tallós Rita és Bajor Lili szereplésével.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések